Teljesen izgatott lettem, asszem csak pár órát aludtam, pedig ma nyelvtan TZ. Neeee!!
Elfelejtettem, úristen most mi lesz? Gyorsan kiugrottam az ágyból és leszaladtam a lépcsőn. Anya még nem tartott sehol a reggeli készítésében. Inkább, minthogy megvártam volna, hogy kész legyen, elsiettem a fürdőbe. Mire ott végeztem és felöltöztem, végre elkészült a szendvics. Gyorsan befaltam majd anya eldobott a suliba. Sajnos Aliz csak hétfőn jön, de a kis mázlista lemarad a dogáról. Na jó, a 3. óra nyelvtan, addig biztos mindent megtanulok (vagy nem).
A suliban Dóri látta, hogy nagyon magolok így délelőtt nem zaklatott, ma Anettel sem foglalkoztam. A harmadik óráról aztán késett Komlósi (ő a magyar tanárunk). Gondoltam biztos valami dolga van a saját osztályával, vagy ilyesmi. Becsöngő után tíz perccel azonban nem Komlósi, hanem Pallósi jött be órára. Ennyire még sosem örültem az énektanárnak. Az egész óra szabadfoglalkozással telt, óra után odajött hozzám Anett:
-Szia!-szólított meg.
-Szia!
-Jó, hogy elmaradt ez az óra, csak kár, hogy tanultam rá.-mosolygott.
-Hát ja.
-Megengedték a szüleid a hangszerváltást?
-Igen.-válaszoltam.
-És választottál is hangszert?
-Igen, nagyon szeretnék gitározni.
-Ó, az nagyon jó, biztos menni fog.
-Köszi a biztatást!
-Nincs mit!
Azután Anett visszament a barátnőihez. Mivel már nem tanultam gőzerővel (szinte aludtam órákon), így Dórival is megbeszéltem mindent.
-De hát ez remek!-lelkesedett Dóri.
-Igen...
-De?
-De, semmi. Csak beszélnem kell Éva nénivel.
-Hát, az nem lesz nehéz.
- Nem lesz nehéz????
-Hát...
-Oké, megmondani éppen könnyű lesz, csak attól félek, hogy ott fog bömbölni.
-Éva néni?
-Oké. Ő egy felnőtt, de nagyon érzékeny.
-Jó, én nem ismerem annyira a hárfatanárodat, de ezt ugye nem gondolod komolyan?
-Rendben, lehet, hogy kicsit túlzásba estem. Mindegy.
.jpg)
Órák után rögtön a zenesuliba mentem. Már előre kitalátam mit mondok:
-Jónapot Éva néni!
-Szervusz kedveském!-köszöntött nyájasan-örülök, hogy újra látlak. Meggyógyultál?
Ja tényleg! Múlt héten nem volt kedvem jönni, ezért azt hazudtam, hogy fáj a torkom.
-Igen már sokkal jobban vagyok. De...
-Mi az kedveském?
Jaj, úgy utálom, hogy kedveskémnek szólít.
-Hát...azt hiszem...az úgy volt...
-Mondjad Leácskám!
-Abba szeretném hagyni a hárfát, és gitározni szeretnék.
Kimondtam. El sem hiszem. És ez milyen nagy megkönnyebbülés. De Éva néninek azt hiszem annyira nem.
-Mi?-kérdezte remegő hangon.
Nem tudom, biztosan hallotta hisz azért fagyott le, így inkább nem ismételtem meg amit mondtam. Pár perc néma csend, aztán megszólaltam:
-Igazán sajnálom!
Csönd...
-Én nem akartam bántódást okozni önnek.
Még mindig csönd...
-Én...én...én, csak nm szeretem annyira a hárfát és nem is vagyok tehetséges akárki akármit mond, és szívesen kipróbálnék mást is.
Nem felelt. Asszem sokkot kapott. Mit kéne most csinálnom, hívjam a 104-es számot?
-Én megértelek.-szólalt meg hirtelen, amitől nagyon megijedtem-Ne félj, nem kaptam sokkot-mi van ez gondolatolvasó?-Remélem jó tanárod lesz. De ha meggondolnád magad, akkor örömmel látlak itt kedveském.-erre elmosolyodtam.-Tudod te voltál a kedvenc tanítványom.
-Köszönöm, hogy megért.
Ez volt az utolsó hárfaórám. Nehéz belegondolni, hogy ez nem lesz többé. Furcsa lesz, hogy nem járok heti egy óra zenére meg szolfézsra. Persze ha majd elkezdek gitározni, akkor szinte megint ugyanolyan lesz. De ez azért kicsit szomorú (ez azért bőgni nem fogok). De most minek filózzak hisz mostanában mindig van valami ami felvidít. Ha belegondolok abba, hogy gitározni fogok, egy új fejezet nyílik az életemben. És ezt a fejezetet semmi nem ronthatja el.
.jpg)
